2018.07.10. A gyertyák csonkig égnek

Hajnali 3.20 van amikor ezeket a sorokat elkezdem írni.

A kérdések és gondolatok hosszas tárgyalása az, ami nem hagy nyugodni.

Este 10 órakor amikor megpróbáltam lefeküdni, meggyújtottam két levendulás gyertyát, hogy Grecsó Krisztián olvasása közben, lassan el tudjam engedni a fejemben kavargó gondolatok hullámait. Általában az olvasás álmosít. Most viszont valahogy életre keltem tőle, és nem tudtam elaludni. Közben égnek lelkemben kis rőzse dalok, melyeknek füstje egészen az elmémig hatol. Mintha nedves lenne a fa, amit égetni kell, és nem akarna elfogyni a gondolat.

11 óra körül folytatni kezdtem az ‘Úton önmagunk felé’ című David Brooks könyvet. Valamikor talán 2-3 hónapja hagytam félbe. Véletlen lehet-e, hogy George Eliot avagy a hetedik szerelemről szóló rész sorait szívtam magamba egytől egyig, és mint minden önző lény, próbáltam azokat a saját mivoltomra alkalmazni? Olyan gyertyaként adott az eddigi órákban ez a halk, magammal folytatott párbeszéd fényt, akárcsak a címben megjelölt Márai Sándor regényben lévő.

Akkor fognak szeretni igazán, amikor anélkül tárhatod fel meztelenségedet, hogy a másik ember ezt a saját erejének megmutatására használná – Cesar Pavese

Csak annyit tudok, hogy ő minél jobban szeret engem, annál jobban szeretem én a világot. – Spencer Reece

Ilyen és hasonló gondolatok tartanak tükröt.

Talán az ilyen fajta érzelmekre törekszem.

Talán ez a fajta szemlélet az én hazám, amelyre százszor feldobva, mindig visszaszállok. Százszor is, végül is.

Ez a virrasztás nem más, mint tisztulás. Érzem, hogy a reggel 6 órai kelés, vonat út Budapestre és nyolc órán át tartó munka szenvedéssel lesz tele a fáradság és fáradtság miatt, de mit számit ez? Nem tudok aludni.

Majd táncolok ha lesz kivel. Majd utazok ha lesz kivel. Majd alszok, ha lesz kivel.

Majd élünk eme gondolatok szerint, ha lesz kivel.

Lassan 03.45 a levendula gyertyám még mindig ég. Félig elmosódott árnyékvonalakban látom a tetőtéri gerendákra vetülő fényben, ahogy egyik másik kételyeim halkan, lopakodva rohannak ki a világba, hogy nyugalomban hagyjanak.

Ahogy W.H. Auden is írta :

Ne múljon el a veszélyérzeted :

Az út biztosan rövid és meredek.

Bár lentről fokozatosnak vélheted:

Lásd be, az ugrást el nem kerülheted.

Ugorjunk hát.

Lassan elalszik a gyertya. Lassan pihenek én is.

Még tudok aludni másfél órát.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s