2018.04.21. J’ai vous apporté des bonbon

Ez az amit az élet küldött nekem.

Kedden túlbecsültem az időjárást. Jobban mondva az elvárásaim nem voltak helyesek. Ahogy a kis herceg mondta a királynak:

Il faut exiger de chacun ce que chacun peut donner,

Én nem azt kívántam az időjárástól, amit ő tudott adni, emiatt nagyon megfáztam és ki is dőltem. Lehet, hogy van egy kis allergiám is. Mindezek együttes eredménye, hogy itthon fekszem 2 napja és pihenek. Előkerült a hegedű, és sikerült újra megállapítanom, hogy a hamis skálánál többet nem igazán tudok rajta elhúzni. Még a saját búmat, bajomat sem. Lehet azért, mert nincs. Néha az a baj, hogy nincs baj.

Ma délelőtt megnéztem az ‘Eddie a sas’ c. filmet, amely még könnyeket is tudott csalni az arcomra, de eme megszeppent érzés mellett feltöltött az élet apró szépségei iránt érzett vággyal. Jól esett embernek lenni. Mozogni, ülni, sétálni és egy jót ebédelni P-vel és V-gal. Utána keresztül a városon a vállunkon vittünk egy szép kis íróasztalt. Aki látott minket, nevetett az arca, vagy legalább a szemek mosolyogtak egy kicsit ránk.
Ma is meglocsoltam az orchideám, amely olyan szépen virágzik, és a tegnap reggel beszerzett piaci szegfű és szépen virágzik. Szükség van az életre a mindennapokban, főleg a sok beton és fal között, amellyel elválasztjuk magunkat a Földtől, amelyre születtünk.

Délután egy alvás után, M-val kimentünk a Decathlonba. Utoljára kettesben ilyen kiránduláson Kortrijkben voltam. Ott is valakivel. Kellemes volt látni a polcokat, és a lehetőségét a mozgásnak valamint annak, hogy az ember közel is lehet a természethez. Legalább másfél éve, hogy utoljára karabéner volt a kezeim között.
Aztán nyugodtan jegestea és az általa készített étellel a kezünkben beszélgettünk a teraszon ülve az életről, a szerelemről, talán a Sorsról. Tegnap újra elkezdtem francia zenéket hallgatni, és találtam egy szépséget Jacques Breltől, ahogy lehetőséget kaptam egy másik gyöngy megtalálására is. ‘Les moulins de mon coeur’ Éppen ezt fordítom le magyarra. Valószínűleg már megtette más is, de lássuk mi lesz belőle.

Este kimentem Hetényegyházára is. Volt egy koncert, amire már nem értem oda, ellenben tudtam segíteni az összepakolásban. Jól esett, hogy a testem és izmaim egy munka szolgálatába tudtam állítani. Hangfalakat és kábeleket pakoltunk. Aztán pedig egy hosszú séta, majdnem az SOS falu mellől. Van ott egy személy, aki miatt lassabbak lettek a lépteim. Ez már talán csak így fog maradni.

Tegnap este is sétáltam hazafelé, akkor édesanyám és húgomtól. A főtéren egy cigány férfi biciklivel mellém tekert. Külsőleg nem nézett ki igénytelentül, vagy piszkosan ellenben a szavai hanyag módon hagyták el a száját. Éppen beszélt valakivel telefonon. Nem tudhatom, hogy mit látott bennem? Elvileg azokat az embereket állítják meg a kéregetők és az energiavámpírok, akiken látják, hogy van mit leszívni, akiken látszik, hogy jól vannak. Igazán szép bók tőle, hogy ezt látta bennem. Valamiféle összetákolt mondatok közepette adta tudtomra, hogy az ő gyereke 2 éves, nagyon beteg és egy ilyen asztma elleni inhalálót kell vennie, amihez 600 Ft hiányzott neki. Megesküdött az Istenre, az életére és az égre, lényegében mindenre, ami létezhet egy ember számára, hogy akár el is kísérhetem, ő arra fogja költeni.
Fáradt voltam, és vagyok is a sok beszédtől. Néha nehezen megy, talán ezért is gyullad be a torkom minden második hónapban. Abban a pillanatban, amikor úgy nézett rám, egyszerűbbnek éreztem adni neki egy ezrest, mint elmagyarázni azt az összetett folyamatot, amelyet úgy hívnak: felelősségvállalás és munka. Vagy, hogy rázúdítsam terheim áradatát: mennyi teher nyomja a vállam, mennyi kérdésben kellene nekem segítség, és hogy menni időmet áldozom azért a pénzért, amit ő nagy esküdözések közepette fog lehet elinni.

Néha jobb csendben lenni, így nem mondtam semmit. Az élet visszaadja, ő pedig, ha van neki, számoljon el a lelkiismeretével. Én is csak kaptam azt a pénzt.

Sem tegnap sem ma nem voltam munkában. Pedig sokat terveztem. A Grundban terveztem lenni T. barátommal és az ő barátnője társaságában. Délután a Kelet kávézóba terveztem menni, holland könyvvásárra. Nem sikerült, így majd egy belga kiruccanás alkalmával kell beszereznem olvasnivalót.

Mindig ott vagyunk, ahol lennünk kell.
Soha nem vagyunk ott, ahol nem kell lennünk.

J’ai apporté des bonbon..Így érzem magam. Nyílik a lelkem, de vajon jókor-e, és jónak-e?

Közben a legtöbb értelmiségi barátom már küldölre tervez. Menni, menni lakni, élni.

A napokban a Studio Brussel rádióadásait hallgattam. Gyönyörű az a flamand kiejtés, bárki bármit mond.
Ezekben a rádióadásokban a mindennapi élet emberei teleofnálnak be, és beszélgetnek a helyi választásokról és arról, hogy ki volna a legjobb választás. Ezt teszik teljesen objektíven és őszinte, értelmiségi módon.

Kíváncsian várom, hogy Magyarország mikor fog ilyen kis édességgel meglepni engem, minket.
Örülnék egy ilyen kis bonbonnak.
Örülnénk egy ilyen kis bonbonnak.

“Et nous voilà sur la Grand’ Place
Sur le kiosque on joue Mozart
Mais dites-moi que c’est par hasard
Qu’il y a là votre ami Léon
Si vous voulez que je cède ma place
J’avais apporté des bonbons”

nem az összes
csak a nagyja
aki tűrte aki hagyta
aki tűri aki hagyja
nem az összes
csak a nagyja
rajtam is múlt
rajtam múlt
tegnap kezdő-
dött a múlt…

Rájöttem, hogy nem tudok röviden írni. Lehet többször kellene kevessebet.
Lehet mindenkinek többször kellene kevesebbet beszélni.
Egy kicsit egymásra figyelni, egy kicsit egymásért lenni.

Vinni kellene egy kis bonbont.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s