2018.04.05. Ó nincs

Kellemetlen érzés amikor azzal kell szembesülni, hogy kifolyik az élet a kezeinkből. Lehet – e ilyet írni majdnem 21 évesen? Én megkockáztatom.

Húsvét alatt nem voltam locsolkodni. Dolgoztam. Gombokat nyomogattam, ami nem volt rossz, de így nem tudtam hagyományt ápolni. Kérdés, hogy kit locsoltam volna meg? Édesanyám és húgom nem szereti. Így még finoman fogalmaztam meg tiltakozásuk mértékét. Különben is, elvittem őket fürdeni Harkányba. Ott biztosan nem maradtak szárazon.

Itt a tavasz, és nagyon jó idő van, ennek ellenére a lelkem egyre jobban fázik, ami őszinte és egyszerű kifejezést kölcsönöz az arcomnak: szomorúságot. Ezt látja, aki akarja és tudja. Nem sokan vannak ők.

Tegnap este hosszas cívódás után sikerült kisírnom magamból Petinek.

Félek.

Nem megkérdőjelezés ez, nem felkiáltás. Egyszerű kijelentés, mely apró halvány árnyékként mindig ott áll mögöttem, miközben csupa fényárban úszok, nyugodtan.

Jelentés. Kivülről, belülről. Suttog egy hang. Ritkán szólal meg. Nem kiált, vagyis de! Halkan szólal meg, és von kérdőre, hogy miközben vállamat adom másnak sírni, mosolyom osztom meg, hogy legyen oka másnak is a boldogságra, miközben dolgozom és építkezem, mindig csak a nagyobb asztalért, és sohasem a nagyobb kerítésért, akkor mégis:

Mikor fogom lehajtani a fejem, nyugalommal valaki mellett, aki nem csak rám pakol, de terheimből el is vesz?

Közben mosollyal hallgatom Lóci játszik csodás albumát.

Ó nincs, a reggelhez jobb lábam,

Ó nincs, a terhedhez nincs vállam…

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s