2018.03.25. Fülkék, fények, megérkezések

22.10

Minden harmadik fülkében fújja valaki a magányosság dalát.
Én is egy harmadik fülkében, mellettem lóg egy kabát-
nyi csend. Ez minden társaság.
Enyhítő, nyugodt zakatolás.

Ezek a mindennapok. Egy doboznyi helyen, leláncolva egy asztalhoz, amelyet ha ügyesen viselek, megjutalmaznak. Ironikus, hogy az itt eltöltött időben nagyítóval kell keresni a szépséget és érdemességet. Ugyancsak meglepő, hogy a kis lencsét még másoknak is én tartom. Legalábbis néha ezt érzem.

“Nem sejted, hogy véletleneid belőled fakadnak.”

Vasárnap van. Ma későig dolgoztam, és hazafelé kellemesen beszélgettem az állomáson G-val. Mindig őszinte nyugalommal mosolygott rám kék szemeivel. Ma beszélgettünk is többet. Közben csend volt, de nem nagyon mély. Zúgtak a reflektorok, melyek senkinek nem világítottak rajtunk kívül.

Az utcán is nyugalom volt. A hajnal még messze van. Egyre sűrűbben érzem a tavaszt, ahogyan frissen lengeti meg hűs szelének selymes illatát, mint leplet arcom mellett.
Talán gyerekként húsvétkor is ez a selymes lepel fedte el a tényeket, melyeket el kellett folytani. Emlékszem, a Fő utcán át sétáltunk minden tavasszal, és kicsit fáztam is, de sütött a nap. Mindenki jó napot köszönt az utcán, még ha maguk sem tudták sokan, miként lehetne az. Mégis nyugalom volt. Mindenki nyüzsgött, fogadott, terített, mosolygott, verset mondott, zserbót evett és tojást adott. Fontosabb, törődött.

Már aki. Nagyanyám például csak gumis süteménnyel várt minket. Olyan volt, mint az igazi gumi, csak piros. Nem azért mert nem tudott sütni, inkább az érzelmek (hiánya) miatt.

“Tudjátok fiúk, én nem vagyok érzelmes. Itt van egy-egy ezres”

Egy kétségbeesett zavart mosoly a személytől, aki apa,
és belefáradt, bár nem abba,
hogy szeressen. Valami másba.
Bár mindig belebújt egy palástba,
Csak ezt feldolgozni ne kelljen.

Nyugodtan beszélgetünk G-val a lelkekről. Közben M-is ír, mert írtam neki. Nem értem, de talán ő sem engem. Az úton a lámpafényben egy vödörben hagyva egy kalapács.

Talán egy jel, hogy jobban kellene összeraknom az életem?
Már csak a szögeket kell a furakodó részekből kihúzni, és építkezésre használni. Nem halad rosszul.

Megérkeztem. B. utca 13. Most itt lakunk. Bár vannak kételyek. Vajon megérkezünk-e valaha? Létezik-e az a zöld mező, amelyet hagyva, hogy öleljen, megnyugszunk?

23.43

Ebben a pillanatban úgy érzem igen.

Az a kabátnyi csend most rajtam van, még ha sokak ezt nem is látják, már egy ideje ő tart hidegen, biztonságban. Vajon mikor fogunk beülni egymás fülkéjébe azzal, akivel segítünk ezt egymásnak levenni?

Hagyom, hogy a tavasz gyengéden simogassa leplével arcomat. Így nem látszik, ha néha megfáradva a viharos tengerből, mely szemem sötétjében tajtékzik, egy csepp a szárazföldön landol.

Boldogan sétálok az esti fényben. Bár boldog-e az esti fény, hogy én benne sétálok?

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s